Magdeburgról

Üdvözlöm a Derbyzőket!

Valami „Isteni fuvallat” érhette a szervezőket anno, – nagyszerű döntés született -,  jövő héten tartsuk a záróverseny Magdeburgot.

A mostani  időjárás ahogyan az elmaradt Kuty 6. tükrözi, nem megfelelő versenyzésre.

Tavaly “Tóth Mihály és Enikő” miskolci galambászok HU-10-D-276818 madara győzött, mivel nem fogadott a pénzdíjra így a “Kóczián Team” zsebelhette be a nyereményt!

Napos száraz idő volt, váltakozó széllel, az indult 2010 galambból mintegy 10%-uk ért haza estig, a „keménymag”, a többi másnap. Reméljük hasonlóképpen fog zajlani az idén is, izgalmasabbá téve a galambvárást.

A BL nyitottsága lehetővé teszi a kerületekben versenyévüket befejező Sporttársaknak , hogy megmérettessenek, mellette a már megszokott Bp. Derby-n is részt vehessenek. 

3 millió Ft összdíjazású pénzdíjas verseny eddig soha sem volt Magyarországon, se a Derby Klubban, és legalábbis standard programban tán egész Európában.

Csak a teszttelepek és néhány nemzetközi nagy verseny mint Barcelona mozog ebben a kategóriában.

A versenykiírásról bővebben  ITT olvashatnak a Sporttársak.

Szerda gyűjtés, Péntek verseny, Szombaton záróbuli órabontással , eredményhirdetéssel, zenés-táncos mulatsággal , méltó befejezése lehet ennek a remek évadnak!

Részemről nagyon várom a jövő hetet, buzdítom a Sporttásakat, hajrá Hölgyek/Urak, – Fel Magdeburgra!!!

 

Üdvözlettel: Szalai Gábor

 

Kuty start

Comments

  1. laszlogotthard mondta

    Tisztelt Gábor,
    örvendünk persze, amikor döntéseink jól sülnek el, de sajnos távolról se olyan egyértelmű a kép a döntéshozáskor, mint ahogy az utólag kinéz.

    Ezen a hétvégén pld. az időkép instabil volt. Csütörötök reggel Kútyt még megoldhatónak véltük, d.u. már kényelmetlenül izegtünk mozogtunk, dönteni kell a gyűjtésről, de nem látunk tisztán. Péntek reggel se volt tuti a dolog. Az “könyítette” helyzetünket, hogy Magdeburg miatt mi nem tudunk hétfőig várni, ami nagyon is lehet, hogy szükséges lesz.

    Töröltük a versenyt, és a szakadó esőt nézvén úgy-e azt kell mondani, igazunk volt? Hát még utólag se olyan egyértelmű, néhány sporttárs nehezteli, miért nem küldtünk!

    Jó lenne valami éteri “fuvallat” védelmét élvezni, de a versenyszervezők és starterek sorsa engem inkább a Hoffi Géza klasszikus mondására emlékeztet: “Ha én olyan okos lennék előre, mint anyósom utólag.”

    • Szalai Gábor mondta

      Tisztelt Gotthard Úr!

      😀
      Kényes téma az időjárás. – nehéz mindenkinek megfelelni –
      Még mindig azt gondolom, inkább a dúcban biztonságban, mint kint valahol kiszolgáltatottan!
      Véleményem az, hogy megfelelő döntés született!

      Meteorológus mondta:
      – “Jó estét kedves nézőink!
      Mielőtt elmondanám a holnapi időjárás előrejelzést, szeretném módosítani a mait, egyben szeretnék elnézést kérni a tegnapiért!”

      Üdvözlettel: Gábor

  2. Csabán Zsolt mondta

    Tisztelt verseny szervezők!
    A lehető legjobb döntés született, Miskolcon és gondolom az ország sok településén is, szombaton egész nap, vasárnap délelőtt folyamatosan esett az eső! Nem kellett izgulnunk, hogy Galambjaink megbírkóznak- e az ítélet idővel!
    Köszönjük a nyugodt hétvégét, jó versenyzést kívánok minden Sporttársnak a magdeburgi szuper derbyre!!!!
    Üdv.
    Csabán Zsolt
    MPCT

Speak Your Mind

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Elérhetőségeink

[email protected] ......... Élgalambjelentés: 06-70-630-6062, 06-20-215-2024, 06-70-904-7867, ............... Bankszámlánk: Erste Bank Gödöllő 11600006 - 00000000 - 65739109