Nagykátai tapasztalatok a tréningről

http://www.dreamstime.com/royalty-free-stock-photos-berlin-spatz-street-bird-berlin-image5363758

 

 

 

 

 

Lezajlott a négy tréning a Derby Klubban.

Az első úton 20-30%-os veszteségekről számoltak be többen is Hatvan, Aszód, Kartal térségéből. Elképzelhető, hogy máshol is voltak hiányok, de azokról nincs információm.

Szokatlanul keménynek tűnt az első tréning, amit akkor még nem tudtunk hová tenni, de aztán a következő három úton megtanultuk a leckét: Az idén először derbyző galambok szokatlan, új feladatokkal álltak szemben. A korábban megszokott 1500-2000-es létszámmal szemben itt hirtelen 6000-13000 galamb között találták magukat. Ez nyilvánvalóan komoly stressz-tényező volt számukra, de a többség azért ezen túltette magát.

A négy út tapasztalata azt mutatja, hogy a nagy indulólétszám mellett még más, komoly nehézségekkel is szembe kellett nézniük. Eddig ahhoz voltak szokva a galambjaink, hogy a feleresztési ponttól egy tömegben, azonos irányba kell haladniuk a hazafelé vezető úton. A Derbyben azonban egyből a mélyvízbe kerültek, hiszen itt a sokezres tömegben kavargó egyedeknek a hazatérési útvonal nem egy irányba mutatott, hanem Halásztelektől Miskolcig terjedően legyező-szerűen szétnyílt.

Ezek a körülmények valószínűleg nehézséget okoztak a tájolásban, de fokozottan érvényesült az ún. tömegvonzási hatás is.

Mi Nagykátáról és Ceglédről összesen kb. 150-200 db galambot indítunk utanként. A fent vázolt hatások fokozottan érik a néhány galambunkat, hiszen a sokezres falka tömegvonzó hatása rángatja őket, továbbá az Aszód-Hatvan-Miskolc berepülési iránytól távol esnek a dúcaink, így a tömegből nehéz is kiválniuk.

A négy út során kivétel nélkül azt tapasztaltuk, hogy rendre későn érkeznek a galambok és rossz irányból.

Ezek az eddig tapasztalt körülmények, “tények”. Hogy mi várható ezután? Ezt nehéz megjósolni, az azonban látszik, hogy a galambjainknak tanulniuk kell az új körülményeket. Igazodniuk kell azokhoz és hozzá kell szokniuk, hogy nem esnek kétségbe egy tömeges startnál, hanem magabiztosan nekivágnak a helyes iránynak és végig kitartóan repülnek. Ezt folyamatosan gyakorolniuk kell, tehát sok versenyen kell részt venniük ahhoz, hogy a kellő rutint megszerezzék. Lesz amelyik bírja és lesz amelyik nem. Ez van.

A tömegvonzás azonban egy másik dolog. A versenyeken a feleresztési helytől függetlenül több fő röpirány (és galambtömeg) fog kibontakozni. Lesz majd a Budapest irányába repülő galambtömeg, a Miskolc irányába repülő galambtömeg, meg még néhány más irány is.

Az viszont biztos, hogy mi déliek Nagykátán, de főleg Cegléden távol esünk mindegyik markáns iránytól. Hogy melyik tömeghez fognak csapódni a galambjaink, azt előre nem lehet kiszámítani, ez valószínűleg utanként változó lesz. Meggyőződésem, hogy a tömegben való repüléshez kapcsolódó ösztönből fakadó nehézséget – a kellő időben történő önálló kiválást – csak kevés galamb tudja megcsinálni.Ezt a készséget erősíthetjük a következő generációkban azzal, hogy már fiatalon hasonló versenyeken indítjuk őket, de kiirtani teljesen nem lehet belőlük.

Ha beigazolódik amit leírtam, akkor idén nem sok babér terem a délieknek és sokat kell még szelektálnunk ahhoz, hogy felvehessük a versenyt a többiekkel.

A feladat nem lehetetlen, annál is inkább, mert majd minél többen csatlakoznak a Derbyhez “délről” annál kevésbé fejtik ki más galambtömegek negatív hatásukat a mi galambjainkra.Na persze a jó galamb is kell a sikerhez, de ez már egy unalmas közhely.

Búzás János

Hozzászólások

  1. Nagy József Attila mondta:

    Üdvözlöm.
    A fent leírtak bizony a miskolci galambokra is igaz…
    A mi galambjainknak (Miskolc) is új élmény volt az óriàsi tömeg, s ez meg is jelent a veszteségeink magas szàmàban a derby tréningeken….

    • Buzás János mondta:

      Tisztelt Nagy Úr!

      Én nagyon bízom abban, hogy nem szegi kedvüket a látszólagos sikertelenség. Biztos vagyok benne, hogy jövőre egy újabb generáció galambbal, meg a mostani edzett maradékkal sokkal látványosabb eredményt tudnak elérni a Miskolciak.
      Közismert tény, hogy Miskolcon és környékén magas szinten művelik a galambász-szakmát a kollégák, ezért meggyőződésem, hogy Önök jövőre sokkal eredményesebbek lesznek a Derbyben.

      Persze abban is biztos vagyok, hogy a kívülállók közül most sokan mutogatnak és szajkózzák, hogy én megmondtam előre, hogy ez lesz. Ezekkel a bekiabálókkal nem kell foglalkozni. Ne adják fel!

Hozzászólás beküldése

*

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Elérhetőségeink

[email protected] ......... Élgalambjelentés: 06-70-630-6062, 06-20-215-2024, 06-70-904-7867, ............... Bankszámlánk: Erste Bank Gödöllő 11600006 - 00000000 - 65739109