Kerületben versenyezni és derbyzni ?

 

Igen, a jövő évtől lehet !

 

Megnyitjuk 2016-ban a kerületi versenyzőknek a pénzdíjas derbyzést.

 

Pénzdíjra nevezhető a kerületeknél versenyző galamb is. Feltételek:

  • Magdeburg dúctávolság legalább 710 km
  • a kerületi kosarazási/bontási jegyzőkönyv leadása
  • telefonos élgalambjelentés a Derbynél
  • részvételi szándékot előre jelezni, kosarazás, bontás és dúc ellenőrzés céljából
  • elutasíthatjuk a jelentkezést, ha nem látjuk megfelelőnek az ellenőrzési lehetőséget

Az így nevezett galambok részt vesznek a Derby Klub listáján is. 2016-ban csak pénzdíjas nevezés, egyelőre a hosszú versenyekre (Budapest Derby) és a Bajnokok Ligájára. A Derby pénzdíjak létszámtól függetlenül garantáltak.

 

Ez egy lehetőség annak, aki a kerületben versenyzik és pénzdíjas izgalmakat szeretne. Nem szükséges “átpártolni” a Derbyhez !

 

Meglátásunk szerint ez a lehetőség erősítené a kerületet és a galambászatot általában. Felajánlásunk csak olyan kerületre vagy egyesületre érvényes, amelyik közösségi határozattal pártolja a tervet, a közös feleresztést, egyetért az ellenőrzéssel. Szeretnénk együtt galambászni, a békétlenséget elkerülni.

 

Sokszor elmondtuk már, a Derby Klub célja egy közös, nagylétszámú galambászat, átjártható listákkal. Azt is megigértük, hogy nem bátortalanít el a továbbra is tapasztalható ellenállás. Ez egy lépés ebben az irányban.

Galamb Derby Klub

Hozzászólások

  1. Zsolnai Sándor mondta:

    Dr. Gotthard László
    Derby Klub Elnök

    Tisztelt ELNÖK Úr !
    Változatlanul figyelemmel kísérem a Galamb Derby Klub honlapján megjelenő információkat.
    Az Ász-pontos dúcbajnoksági értékelési forma nagy lendületet adhat az állományok reális versenyértékeléséhez az elért helyezések alapján. Ugyanakkor az állományok teljesítmény értékét a versenytávok figyelembe vételével lehet valósan összehasonlítani.
    Ezért javaslattal élnék:
    Javasolom, hogy minden helyezett galamb a feleresztési hely és a dúckoordináta szerint számolt versenytáv alapján kapja meg a távolsági pontot, mely a dúctáv (m) / 50000 értékű adat.
    Ez által 100000 m dúctávú galamb a sebességi sorrendi helyezési pontszáma mellé 2,0 pontot kap,
    az 500000 m dúctávú galamb a sebességi sorrendi helyezési pontszáma mellé 10,0 pontot kap, Magdeburg 760000 m dúctávú galamb a sebességi sorrendi helyezési pontszáma mellé 15,2 pontot kap.
    A dúcbajnoksági számolási módszerrel az élgalambok alkotta csapatoknál a versenytávot is elismeri
    az össz-pont érték.
    Tekintettel arra, hogy a Szövetségi eredményszámoló új program fejlesztése jelenleg is tart, célszerűnek tartanám igényként jelezni a pontkiosztási lehetőségek választásánál az Ász-pont + távolsági-pont értékelést.

    Pécs, 2015. november 18.

    Sportbaráti üdvözlettel: Zsolnai Sándor

    • laszlogotthard mondta:

      Tisztelt Zsolnai Úr!
      Köszönjük szépen a javaslatot.

      A galamb teljesítménye valójában a sima ászpontok valamint az Ön által vázolt ász-díjkilométer alapján is értékelhető. Jövő évtől mindkettőt számolni fogjuk. Készítünk ászpont ÉS ász-díjkilométer alapján is champion listát. Mindkettőt egyesület és régió szinten is.

      A dúcbajnokságot is lehetne akár mindkét mutató alapján számolni, de nem szeretnénk a galambsportot túlzottan elmatematikázni. Véleményünk szerint a tenyésztéshez és szelekcióhoz a galamb elemzése a fontos, ezért galambszinten készül a többféle champion lista.

      A dúcbajnokságot megtartjuk az ismert, visszajelzések szerint a derbyzők által elfogadott formájában.

      Üdv: Derby Klub

Hozzászólás beküldése

*

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Elérhetőségeink

[email protected] ......... Élgalambjelentés: 06-70-630-6062, 06-20-215-2024, 06-70-904-7867, ............... Bankszámlánk: Erste Bank Gödöllő 11600006 - 00000000 - 65739109