Kartal gyűjtőhely avató!

2017. június 03-án, Kartalon új gyűjtőhely avatásra került sor.

 

 

Zámbó János nyitotta az összejövetelt. Köszöntötte az egybegyűlteket, a meghívott vendégeket, kiemelten Kartal polgármesterét, Oláh Klárát és férjét. Meghívást kaptak a Derby Klub vezetői is, ők azonban – egyéb elfoglaltságuk miatt – nem tudtak részt venni az ünnepségen. Az elnök háláját fejezte ki az önkormányzat, illetve polgármester asszony felé az egyteres nagy helyiségért, ahol a galambok gyűjtését Európai módon tudjuk elvégezni, melyhez a beépített anyagokkal is támogatták a felújítási munkálatokat. Azoknak a galambászoknak, akik munkájukkal tevőlegesen részt vettek a felújításban, szintén köszönetet mondott. Az elnök beszéde után szót kért a polgármester asszony is. Köszöntötte az egybegyűlteket, gratulált a galambászoknak, hogy ilyen szépen rendbe hozták az épületet, biztosította a tagságot a hosszú távú díjmentes használatáról. Ígéretet tett arra is, hogy a még hiányzó mellékhelyiségekhez szükséges berendezési tárgyakkal és kiegészítőkkel támogatni fogja az egyesületet, hogy a gyűjtőhely még komfortosabb és otthonosabb lehessen, befejezésül jó étvágyat kívánt a bográcsban készült gulyásleves elfogyasztásához. Az ebéd nagyon jó hangulatban telt, köszönhetően a polgármester asszony közvetlenségének és jó humorának is. Nagyon érdeklődő és kíváncsi volt az özvegy módszer alkalmazására is. Erre a kérdésre Futó Ferenc sporttárs adott kimerítő választ, akinek ezúton is szeretnénk megköszönni a sporttársakért végezett önzetlen munkáját.  Ő az, aki a gyűjtőhelyre elsőnek érkezik és utolsóként távozik, valamint Bencsik József segítőjének munkája is kiemelkedő. Ők példaértékű, követendő magatartást tanúsítanak minden gyűjtés és bontás alkalmával. Nagyon kellemes délutánt töltöttünk együtt a sporttársakkal, melynek középpontjában a polgármester asszony volt.

Még egyszer köszönetünket és hálánkat fejezzük ki a Kartali Sólyomszárnynak nyújtott gyűjtőhely biztosításáért.

 

 

Hozzászólás beküldése

*

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Elérhetőségeink

[email protected] ......... Élgalambjelentés: 06-70-630-6062, 06-20-215-2024, 06-70-904-7867, ............... Bankszámlánk: Erste Bank Gödöllő 11600006 - 00000000 - 65739109