Új szatellit gyűjtőhelyek

 

A kezdeti internetes nehézségek megoldása után a szatellit koncepció egy sikernek bizonyult.

 

10 gyűjtőhely működik 2015-ben,  6 szatellit és 4 kísérleti Kerepes felügyelete alatt. Minden órabontás estéjén lista volt a honlapunkon több mint 10.000 galambnak is.

 

A szatellit gyűjtőhely koncepció bevált, 2016-ban kiépítjük.

Több új érdeklődő jelentkezett, pld. Cegléden, Gyálon, a Jászságban Jászapátin.  Jászapáti már a 2015-ös fiatalok tréningjén is működni fog.Az elvárások között elsősorban említjük meg a Derby Klub szellemét elfogadni. Átláthatóság, mindenki mindent megnézhet, tudhat, láthat, nincs titkos háttér. Gondosság a galambokkal, tisztelet a sporttársakkal szemben. A galambsportból élményt kovácsolni.

Ezen felül:

  • nyitottság minden derbiző számára, bárki jöhet pakolni, bontani
  • legalább 30 derbyző sporttárs (központi gyűjtőhelyről beszélünk)
  • technikai infrastruktúra, internetes kommunikáció
  • elérhetőség nagyobb teherautóval
  • szabályzatunk betartása

 

Ki jelentkezhet ?

  • magán kezdeményezésből egyén vagy csoport
  • egyesületek
  • tagszövetségek jelentkezését is szívesen látjuk. A Derby lista mellett saját tagszövetségi listát készíthetnek a szövetség felé.

Várjuk érdekeltek jelentkezését E-mailben:  [email protected]

Hozzászólás beküldése

*

Elérhetőségeink

[email protected] ......... Élgalambjelentés: 06-70-420-9772, 06-20-402-7576, 06-70-253-6763, ............... Bankszámlánk: Erste Bank Gödöllő 11600006 - 00000000 - 65739109