Halle 2 dobogósok

 

Ritkaságok találkahelye lett Halle2. Vegyük szépen sorjában.

 

Ritkán gyors. 30C fölötti kánikulában 700 km-ről délelőtt stoppolni sokunkat meglepett. Többen lemaradtak az élgalambjelentésről.

A három igazi dobogós késve jelentett. Ez nemhogy ritka, ilyen eddig nem történt. Reméljük nem is fog.

Müller Márton galambja nyerte a versenyt. Márton még dolgozott, amikor hírét vette korai galambjának. Mire haza ért, 21 perccel lekéste a jelentést.

Huzlinger Imre galambja érkezett másodiknak. Gyűjtéskor bejelentette, nem lesz otthon. Ezzel nincs is baj, elfogadható, ha nem pont aznap szándékszik elverni a mezőnyt. Az élgalamb ellenőrzését lehetővé kell tenni.

Surman József galambja Isaszegről repülte meg a bronzérmet. Szexit  (mindenki így ismeri) otthonról hívták, galamb van. Annyira hihetetlennek tünt, hogy először még a szomszéd galambászhoz futott be, igaz, hogy érkeznek galambok ? Nálam nem, volt a válasz.

Mindhárman lekésték az élgalambjelentést.

Ritka, hogy a valójában negyedik galambnál, Bondics Jánosnál jelent meg néhány perccel jelentése után a Derby ellenőrzés, fénykép a galambról és a versenyzőről. Mi követjük az érkezéseket, amikről tudtunk, azokból ez volt kimagaslóan a legyorsabb. János alig tette le a telefont, pár percre rá már csöngettünk a kapunál.

 

 

 

Ritka szintén, hogy a lista legjobb 7 galambja közül csak kettő volt pénzdíjra befizetve. Öten több mint 400.000 Forintról maradtak le. Persze örvendenek a listán hátrább lévők, bíztak galamjaikban, lényegesen nagyobb összegű nyereményhez jutottak.

Az élgalambjelentésről még néhány szót. A rendszeres ellenőrzéseken felül pénzdíjas versenyeknél szorosan követjük a jelentéseket, fel vagyunk készülve, kimagasló stoppnál ott vagyunk. Tesszük ezt a Derby és a tenyésztő becsülete védelméért.

Fontos megérteni, hogy a jelentés elmúlasztása nem vétek, semmilyen büntetés nem jár. Az élgalamb jelentés az ellenőrzési lehetőséget szolgálja. A verseny napján figyeljük a régiónként élen beérkező jelentéseket. Kimagasló eseteket ellenőrzünk. Ha bontásnál felbukik egy kimagasló galamb, és az nem volt jelentve, akkor van a baj. Fegyelmi eljárásról szó sincs, de az a mindenki számára bosszantó helyzet áll elő, hogy törölni fogjuk.

A legtisztább jelenteni. Mi mondjuk a telefonon, ha már nem szükséges. És akit az eredmény nem érdekli, a galambok érkezését szereti látni, vagy tudja, hogy volt a környéken már jobb galamb, az nyugodtan kihagyhatja a jelentést, senki nem fogja megszólni, az eredmények érvényesek maradnak.

Érkezés után 10 perccel, ez szigorúbb, mint amit a Szövetség ír elő, de ez áll a kiírásunkban. A három dobogós galambot a galambom.hu Derby versenyből nem zárjuk ki, a szövetségi 1 órás jelentésbe bőven beleférnek. De nálunk nem nyerhetnek pénzt, és – habár megérdemelték volna – nem állhatnak dobogóra.

Ha ez hosszúra sikerült, most röviden:

Aki dobogón akar állni, annak jelentenie kell!

Royal Derby

Hozzászólások

  1. Borsos László mondta

    Ha ilyen lesz a Magdeburg is akkor bizony ott is sokan kifognak esni sajnos.

  2. Szalai Gábor mondta

    Kemény verseny várható!

    Galambászt is, de főleg galambot erősen terhelő.
    Tavaly volt egy hasonló Halle, ha jól emlékszem aznap a cc 3300 galambból talán 130 körül volt itthon, a saját dúcban a 10 küldött évesből 1 sem!
    Másnap kora reggeltől nagyon szépen megjövögettek és hiánytalanul sikerült zárnunk a versenyt. Strapabíró, kemény, megbízható 2 évesekké váltak!

    Hasonlóra számolok a mostani Magdeburgnál is, kicsit talán felkészültebben várhatjuk mint tavaly!

    Hajrá galambászok!!!! Hajrá galambok!!!!

    Üdvözlettel: Gábor

  3. Bajnokjelölt mondta

    Kedves derbysek, a három nem jelentett galamb a galambom.hu-ra feltett listán sem jelenhet meg, ha a gazdájuk 30 percen belül nem jelentette. Merthogy az érvényes versenyszabályzat fél órás határidőt ad és nem egy órásat! A klub, mint a szövetség versenykerülete, köteles a versenyszabályzat szerint eljárni.

    • laszlogotthard mondta

      Kedves Bajnokjelölt, 21 perc az kevesebb mint 30. Megnyugtathatjuk Önt, a jelentések a szövetségi szabályzaton belül történtek.
      Egyébként a Derby honlap nem névtlen fórum felület, legközelebb megköszönjük, ha nevét is adja hozzászólásához.
      Üdv: Dr. Gotthard László

Hozzászólás beküldése

*

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Elérhetőségeink

[email protected] ......... Élgalambjelentés: 06-70-630-6062, 06-20-215-2024, 06-70-904-7867, ............... Bankszámlánk: Erste Bank Gödöllő 11600006 - 00000000 - 65739109